Second

Rose White vagyok, 23 éves és Londonban élek egy takaros kis házban. A szüleim jól menő céget vezetnek, be akartak engem is vonni a vállalkozásba, de én inkább másfelé mentem tovább. Van egy bátyam, Matthew White, 28 éves és sebészként dolgozik. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, kisebb vitáink voltak csak. Felesége van már és várják első gyermeküket. A legjobb barátnőm Jade Scott, gimnáziumban lettünk nagyon jó barátnők, azóta elválaszthatatlanok vagyunk.


A tegnapi nap után, frissen és energikusan keltem. A mai napon jelenésem van a munkahelyemen, mivel dalszövegíró vagyok, és be kell vinnem a készen lett műveimet. Akik megkapják a dalaim, velük sosem találkozom, mivel titokban szeretném tartani a személyemet, hogy senki ne tudja, hogy létezem, mivel utálom a hírnevet és a nyilvánosságot.
Megreggeliztem, sütöttem magamnak tojást és leültem az asztalhoz. A tegnapi napon gondolkoztam, hogy ez hogyan történhetett meg velem. Pont velem, aki csak dalokat ír és sose találkozott még egy hírességgel sem. Követem a hírességekkel kapcsolatos oldalakat, újságokat, ezért tudok körülbelül mindent. Na nem is ez a fontos, sietnem kéne a munkáltatómhoz. Felöltöztem, összepakoltam a dalokat és egyéb dolgaimat és elindultam. Beszálltam az autóba és a stúdió felé vettem az irányt.

A stúdióban leadtam a főnökömnek a dalokat. Nagyon kedves volt velem, mivel mondta, hogy megint remekeltem. Elindultam kifelé, néztem a telefonom, amikor is hirtelen neki ütköztem egy magas testnek. Fenékre ültem, kiesett a kezemből a telefonom és a táskám, és meglepődve néztem a "támadómra". Ő felém magasodva állt, hogy esetleg segít felállni, de hirtelen egyikőnk se tudott megszólalni, mivel felismertem őt. Luke Hemmings volt a tegnapi látogatóm. Sokkal frissebbnek nézett ki, de még mindig egy kicsit félre volt dőlve. Luke is meglepődve nézett rám, mivel gondolom nem számított arra, hogy belém fog ütközni.
- Szia Rose.- köszönt ő előbb.- Nem gondoltam volna, hogy már másnap össze fogunk találkozni.- mosolygott rám és közben felhúzott a földről.
- Szia Luke.- mosolyogtam én is.
- Mit keresel egy stúdióban? Úgy tudtam nem vagy híresség.- vigyorgott még jobban. Ezen felnevettem.
- Tényleg nem vagyok az, csak itt dolgozom.- húztam sejtelmes mosolyra a szám.
- Oh igen?- kérdezte meglepődve.- Még sose láttalak itt.- mosolygott aranyosan. Nagyon erős kisugárzása van, de mégis sejtelmes.
- Hát nem vagyok itt mindig, otthonról dolgozom.- halvány mosollyal válaszoltam.
- Oh értem.- felelte.- És merre mész most?
- Valószínűleg haza vagy a bátyám feleségéhez.- mondtam miközben megnéztem a telefonomon az időt.- És te?- néztem fel rá. Nagyon magas volt az én 160 centimhez.
- Csak behívott a producer, hogy mégis mi volt velem tegnap.- túrt a hajába és ettől a mozdulattól eltorzult az arca, mivel gondolom fájdalom hasított a sebhelybe, de attól még ez a mozdulat volt a legszebb dolog a napomban.- De aztán nincs programom, nem hívhatnálak meg egy kávéra a segítségedért cserébe?- mosolygott rám kedvesen. Először nem tudtam, hogy mit reagáljak.
- Komolyan kérdezed?- néztem rá. Nem értette miért kérdezem.
- Persze, miért?- nézett rám kérdőn.
- Csak, mert nem gondoltam volna, hogy elhívsz.
- Mert egy bandában játszom?- kérdezte édesen, elolvadtam a mosolyától.
- Hát igen, mert híres vagy.- pirultam el.
- Ugyan olyan ember vagyok, mint mindenki más.- mosolygott. Annyit tud mosolyogni, beragyogja a napomat. Átragad rám a mosolya.
- Rendben, benne vagyok.- mondtam hatalmas mosollyal.
- Helyes.- kacsintott rám.- Megvársz akkor? Kb. 10 perc lesz, remélem.- mondta és az órájára nézett.
- Persze, megvárlak. Lemegyek addig az előtérbe.- mondtam.
- Rendben, lent találkozunk.

Tényleg 10 perc múlva már lent is volt és kinyitotta előttem az ajtót és már mentünk is.
- Mivel jöttél? Mert én autóval.- mondta rám nézve.
- Én is azzal jöttem.- elhúztam a szám.
- Rendben, semmi baj, akkor külön menjünk, csak beszéljünk meg egy helyet.- túrt megint a hajába és megint eltorzult az arca.
- Nem kéne ezt csinálnod, mert mindig bele fog nyilallni a sebbe.
- Oh lehetséges.- nevetett felém nézve.
- Mi lenne, ha a sarki kávézóba mennénk és akkor sétálhatnánk.- vetettem fel az ötletet.
- Ez praktikus lenne, rendben akkor menjünk.- és elindultunk.

---Kávézóban---

Meghívott egy kávéra és egy sütire, akármennyire is tiltakoztam, hogy kifizesse, ő mindenképpen ezzel szerette volna megköszönni, így belementem. Leültünk egy asztalhoz és semleges témákról kezdtünk el beszélgetni. Kérdezett a gyerekoromról, suli, barátok, szerelmek.
- Volt egy srác a gimiben, aki nagyon fontos volt számomra, jártunk is meg minden, de nagyon csúnya vége lett a kapcsolatunknak.- meséltem.
- Mi történt?- kérdezte aggódva.
- Ezt még nem szeretném elmesélni, ha nembaj.- néztem rá reménykedve.- Nagyon mély sebet ejtett bennem.- meg rajtam....
- Rendben, semmi baj, akkor ezek szerint még találkozni fogunk, mert kíváncsi vagyok az életedre. Nagyon titokzatos vagy.- mosolygott rám.
- Benne vagyok.- nevettem fel.
- Szereted a zenénket?- kérdezte egy kis csend után.
- Persze, nagyon. Mindig is egy őrült voltam, aki ha elindult az egyik számotok, elkezd táncolni.- nevettem.
- Ennek nagyon örülök, de nem látszol őrült rajongónak.- mosolygott rám.
- Mert ismerem a sztárok életét. Tudom mennyire nehéz az olyan rajongókkal, mint, akik a hotelek előtt állnak vagy követnek titeket. Sose voltam ilyen ember.- mondtam.
- Ez egy nagyszerű tulajdonságod. Tényleg néha nagyon zavaró tud lenni pár rajongónk.- mondta szomorúan.- És mit dolgozol, hogy ennyire ismered ezt az életet?
- Hm, dalszövegíró vagyok.- néztem rá félve. Elkerekedett a szeme.
- Nem gondoltam volna, ez csodálatos.- nézett rám kerek szemekkel. Én csak nevettem.- Kíváncsi lennék a dalaidra.
- Bocsi, de nem tudom megmutatni, mivel ezek titkosak, akik megkapják őket, azok se tudják, hogy én írtam, mivel nem tüntetem fel a nevem rajta, és a főnökömet is megkértem, hogy ne említse a nevem.
- Hű ez durva, minden dalszövegíró akarja, hogy ismerjék, de te nem. Miért?- kérdezte meglepődve.
- Nem az én világom a népszerűség.- mondtam halvány mosollyal.

---Autónál---

- Nagyon élveztem ezt a kávézást.- mondta Luke.
- Igen, én is.
- Tudom fura lesz, meg gyors, de szeretnék még találkozni. Elkérhetem a telefonszámod?- nézett rám reménykedve. Nagyon aranyos volt. Felnevettem.
- Persze.- kuncogtam, ő pedig kicsit elpirult. Iszonyat édes volt. Lediktáltam neki, én is megkaptam az övét, ezután odalépett hozzám és egy puszit adott az arcomra.-
- Remélem mihamarabb találkozunk.- mosolygott rám. Majd beült az autójába és elhajtott. Beültem én is az autóba és ahhoz a ponthoz értem, ahol megpuszilt. Belegondolva nagyon nyálas jelenet lehetett, de ezen csak mosolyogtam. Hazaindultam.