Third

Hatalmas hír 

Luke Hemmings a 5SOS énekese és gitárosa egy lánnyal randizott a napokban.

Nem tudjuk ki is pontosan ez a titokzatos lány, de nagyon kíváncsiak vagyunk.

Megkerestük a fiú menedzsmentjét, de nem nyilatkoztak.

Lehet, hogy a nők bálványa el fog kelni?

Reméljük hamarosan megtudunk valamit és akkor megírjuk nektek is.

Erre és hasonló cikkekre ébredtem. Igazából mit is vártam. Egy hírességgel ülök be egy forgalmas kávézóba és nem szúrják ki, hogy ő ott van? Beszélnem kellene vele, mivel én nem akarom ezt. El kell mondanom neki, hogy engem nem vonz a hírnév, és hogy jobb lenne ha nem találkoznánk többet. Nem tudom, hogy mit érzek vele kapcsolatban, de megkedveltem őt. De nem folytathatjuk tovább. Fel kell hívnom őt. 

Kicsöng. Kicsöng. Vedd már fel kérlek. És felvette....

- Halló.- szólt bele a telefonba álmoskás hangon.

- Szia Luke, Rose vagyok.- mondtam.

- Oh szia, nem gondoltam volna, hogy te fogsz először keresni engem.- mondta mosolygós hangon.

- Fontos ügy miatt kereslek.- mondtam kétségbeesetten.

- Mi történt Rose?- lett éberebb a hangja.

- Cikkek jelentek meg rólunk.- mondtam ki kerek perec.

- Oh a francba, ez nem lehet igaz. Nagyon sajnálom Rose. Figyelj, megoldom valahogyan, lehet a menedzsment is már keresett, de nem tudtam felvenni. Visszahívlak pillanatokon belül, beszélek a menedzserünkkel.- mondta idegesen.

- Rendben.- feleltem és letettük.

----

Már vagy fél órája várok arra. hogy visszahívjon, de semmi. Mi a franc van? Már nagyon ideges vagyok, nem is értem mit vártam. 

Hirtelen hallom a csöngőm hangját, mégis ki a frász csönget most?

Elindultam az ajtó felé és kirántottam. Nagyon meglepődtem, mivel Luke és a menedzsere álltak az ajtóban.

- Hm hello.- intettem bénán.

- Szia Rose, had mutassam be a menedzserem Christian Higginst. Azért jöttünk, hogy megbeszéljük a történteket.- mondta és kezet ráztam a menedzserrel és szélesebbre tártam az ajtót, hogy be tudjanak jönni. Bevezettem őket a nappaliba és kérdeztem, hogy kérnek e valamit. Ezután én is leültem velük szembe.

- Először is Luke, nagyon felelőtlen viselkedés volt, amit csináltál, ahogy te is mondtad, Rose nem szereti a felhajtást és te most épp ebbe a helyzetbe hoztad. Szerintem, az lenne a legegyszerűbb, ha Luke egy tájékoztatást tennél közzé, hogy ez a lány nem a barátnőd, hanem csak egy régi ismerős, akivel csak összefutottatok.- mondta könyörtelenül Chris.

- Mégis hogyan kérhetsz tőlem olyat, ami nem igaz? Nem fogok hazudni a rajongóinknak, mégha erre is kérsz.- mondta felháborodottan Luke.

- Pedig más választásod nem hiszem, hogy lesz..- mondta Chris.- Mit gondol Rose?- nézett hirtelen felém. Ránéztem Lukera és ő is engem nézett. Nem tudtam hirtelen válaszolni. Gondolkoznom kellett.

- Nem tudok válaszolni az adott helyzetre.- nem akartam megbántani Luke-ot, nagyon csodálom benne, hogy nem akar hazudni, de én még nem állok készen arra, hogy ismerjen több millió tini lány és mindenki más, akiknek közük van a fiúkhoz. Lesütöttem a szemeim és gondolkoztam. Hirtelen Luke felkapta a fejét és megszólalt.

- Nekem van egy ötletem.- csillant fel a szeme és rám nézett.- Mi lenne, ha felvennénk Roset, mint dalszövegíró a csapathoz?- Hogy micsoda? Ez meg van őrülve? Mind ketten csodálkozó szemekkel néztünk rá, ő meg csak vigyorgott, mint egy őrült. Felpattantam a helyemről és már készültem, hogy leszidjam a fejét, de ő is felállt és felém magasodott és belém ragadt a szó.- Figyelj, tudom, hogy hirtelen ötlet, de a mostani helyzetben ez lenne a leglogikusabb megoldás.- fogta meg a kezeim, amik eddig a testem mellett lógtak.

- Dehát nem is tudjátok, hogy jó dalokat írok e vagy nem, nem ismerem a fiúkat, és szerintem ebbe nekik is lenne beleszólásuk.- néztem rá. Néztem bele azokba a gyönyörű szemeibe.

- Ezen szerintem könnyen segíthetünk.- kacsintott rám és már hívott is volna valakit, de Chris megszólalt.

- Várjunk csak.- intette le Luke-ot.- Tényleg dalszövegíró vagy?- kérdezte tőlem.

- Igen.- feleltem félve.- Ugyan ott dolgozom, mint Ön.- mondtam. Erre a mondatra meglepődve reagált.

- Ennek hallatán nem is lenne olyan rossz ötlet.- mondta elismerően.

- Honnan tudja, hogy jó dalokat írok?- kérdeztem tőle.

- Hát most, hogy kiderült ez, valószínűleg olvastam pár dalod.- mondta mosolyogva.- A fiúk is kaptak volna tőled, de nagy főnök nem ilyen dalokat akart a fiúknak.- húzta el száját. Ezen csodálkoztam. Szerintem a szövegek megállnák a helyüket a fiúknak.- De most az a nagy kérdés, hogy szeretnél e a fiúkkal dolgozni?- mosolygott rám. Megilletődve néztem rájuk felváltva. Elkerekedtek a szemeim és gyorsan kezdtem venni a levegőt.

 - Rose, minden rendben?- kérdezte Luke és odaült mellém és a hátamat kezdte simogatni.

- Nem állok készen, hogy mindenki ismerjen.- mondtam ki.

- Figyelj kislány, nem élhetsz burokban, mert kurva jó dalokat írsz és ez nem veszhet kárba.- mondta Chris a legfontosabb dolgot nekem. Ez volt az egyik legkiemelkedőbb dicséret, és nem is egy ismerőstől.

- Na jó most már nekem is kell hallanom egy dalt.- mondta a kirekesztett Luke. Meghatódva elnevettem magam és megkerestem a gitáromat. Leültek mindketten és néztek rám.

- Ez egy új dal, amit még nem fejeztem be és csak pár versszak van meg.- néztem fel rájuk, miután behangoltam a gitárt. Csak néztek, hogy kezdjem már el. Ez a dal pedig a Youngblood címet kapta. Elkezdtem akusztikusan játszani és énekelni az első refrénig, mivel csak addig van meg. Befejeztem és rájuk néztem.  Ők meg csak néztek és nem szólaltak meg.
- Ennyire rossz volt?- kérdeztem szomorúan. Ők meg még mindig nem szólaltak meg, hirtelen egymásra néztek és így szóltak.
- Azonnal fel kell vennünk.- én csak néztem, hogy mégis miről beszélnek.
- Rose ez egy csodálatos dal lesz, nagyon jó eddig, amit írtál és szerintem az lenne a legjobb, ha a srácokkal fejeznéd be.- mondta Chris lelkesen. Én meg csak néztem, hogy jól hallottam e.- Ez lehet a következő album nagy slágere. Kicsit fel kell turbózni, hogy illjen a fiúk stílusához, de nagyszerű lett a szövege és csodálatosan énekelsz. Akkor hát szeretnénk, ha csatlakoznál a fiúkhoz, mint dalszövegíró.- ránéztem Lukera, aki csak nézett engem és nem mondott semmit. Nem látszódott semmi érzelem az arcán, pedig ő kérte a legjobban. Hirtelen felállt és köszönés nélkül, sietősen távozott. Ez nagyon rosszul esett nekem, és kérdőn néztem Chrisre.
- Nem tudom mi történt vele, de nekem mennem kell.- mondta és felállt.- Itt hagyom a névjegyem, hogyha esetleg döntésre jutottál, akkor hívj nyugodtan, bármi is lesz a döntésed.- mosolygott rám és átnyújtotta a névjegyet.
- Köszönöm szépen, mindenképpen hívom. mondtam és kikísértem. Miután elment ő is, visszaültem a kanapéra és azon gondolkoztam, hogy miért rohant el annyira gyorsan Luke...

Second

Rose White vagyok, 23 éves és Londonban élek egy takaros kis házban. A szüleim jól menő céget vezetnek, be akartak engem is vonni a vállalkozásba, de én inkább másfelé mentem tovább. Van egy bátyam, Matthew White, 28 éves és sebészként dolgozik. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, kisebb vitáink voltak csak. Felesége van már és várják első gyermeküket. A legjobb barátnőm Jade Scott, gimnáziumban lettünk nagyon jó barátnők, azóta elválaszthatatlanok vagyunk.


A tegnapi nap után, frissen és energikusan keltem. A mai napon jelenésem van a munkahelyemen, mivel dalszövegíró vagyok, és be kell vinnem a készen lett műveimet. Akik megkapják a dalaim, velük sosem találkozom, mivel titokban szeretném tartani a személyemet, hogy senki ne tudja, hogy létezem, mivel utálom a hírnevet és a nyilvánosságot.
Megreggeliztem, sütöttem magamnak tojást és leültem az asztalhoz. A tegnapi napon gondolkoztam, hogy ez hogyan történhetett meg velem. Pont velem, aki csak dalokat ír és sose találkozott még egy hírességgel sem. Követem a hírességekkel kapcsolatos oldalakat, újságokat, ezért tudok körülbelül mindent. Na nem is ez a fontos, sietnem kéne a munkáltatómhoz. Felöltöztem, összepakoltam a dalokat és egyéb dolgaimat és elindultam. Beszálltam az autóba és a stúdió felé vettem az irányt.

A stúdióban leadtam a főnökömnek a dalokat. Nagyon kedves volt velem, mivel mondta, hogy megint remekeltem. Elindultam kifelé, néztem a telefonom, amikor is hirtelen neki ütköztem egy magas testnek. Fenékre ültem, kiesett a kezemből a telefonom és a táskám, és meglepődve néztem a "támadómra". Ő felém magasodva állt, hogy esetleg segít felállni, de hirtelen egyikőnk se tudott megszólalni, mivel felismertem őt. Luke Hemmings volt a tegnapi látogatóm. Sokkal frissebbnek nézett ki, de még mindig egy kicsit félre volt dőlve. Luke is meglepődve nézett rám, mivel gondolom nem számított arra, hogy belém fog ütközni.
- Szia Rose.- köszönt ő előbb.- Nem gondoltam volna, hogy már másnap össze fogunk találkozni.- mosolygott rám és közben felhúzott a földről.
- Szia Luke.- mosolyogtam én is.
- Mit keresel egy stúdióban? Úgy tudtam nem vagy híresség.- vigyorgott még jobban. Ezen felnevettem.
- Tényleg nem vagyok az, csak itt dolgozom.- húztam sejtelmes mosolyra a szám.
- Oh igen?- kérdezte meglepődve.- Még sose láttalak itt.- mosolygott aranyosan. Nagyon erős kisugárzása van, de mégis sejtelmes.
- Hát nem vagyok itt mindig, otthonról dolgozom.- halvány mosollyal válaszoltam.
- Oh értem.- felelte.- És merre mész most?
- Valószínűleg haza vagy a bátyám feleségéhez.- mondtam miközben megnéztem a telefonomon az időt.- És te?- néztem fel rá. Nagyon magas volt az én 160 centimhez.
- Csak behívott a producer, hogy mégis mi volt velem tegnap.- túrt a hajába és ettől a mozdulattól eltorzult az arca, mivel gondolom fájdalom hasított a sebhelybe, de attól még ez a mozdulat volt a legszebb dolog a napomban.- De aztán nincs programom, nem hívhatnálak meg egy kávéra a segítségedért cserébe?- mosolygott rám kedvesen. Először nem tudtam, hogy mit reagáljak.
- Komolyan kérdezed?- néztem rá. Nem értette miért kérdezem.
- Persze, miért?- nézett rám kérdőn.
- Csak, mert nem gondoltam volna, hogy elhívsz.
- Mert egy bandában játszom?- kérdezte édesen, elolvadtam a mosolyától.
- Hát igen, mert híres vagy.- pirultam el.
- Ugyan olyan ember vagyok, mint mindenki más.- mosolygott. Annyit tud mosolyogni, beragyogja a napomat. Átragad rám a mosolya.
- Rendben, benne vagyok.- mondtam hatalmas mosollyal.
- Helyes.- kacsintott rám.- Megvársz akkor? Kb. 10 perc lesz, remélem.- mondta és az órájára nézett.
- Persze, megvárlak. Lemegyek addig az előtérbe.- mondtam.
- Rendben, lent találkozunk.

Tényleg 10 perc múlva már lent is volt és kinyitotta előttem az ajtót és már mentünk is.
- Mivel jöttél? Mert én autóval.- mondta rám nézve.
- Én is azzal jöttem.- elhúztam a szám.
- Rendben, semmi baj, akkor külön menjünk, csak beszéljünk meg egy helyet.- túrt megint a hajába és megint eltorzult az arca.
- Nem kéne ezt csinálnod, mert mindig bele fog nyilallni a sebbe.
- Oh lehetséges.- nevetett felém nézve.
- Mi lenne, ha a sarki kávézóba mennénk és akkor sétálhatnánk.- vetettem fel az ötletet.
- Ez praktikus lenne, rendben akkor menjünk.- és elindultunk.

---Kávézóban---

Meghívott egy kávéra és egy sütire, akármennyire is tiltakoztam, hogy kifizesse, ő mindenképpen ezzel szerette volna megköszönni, így belementem. Leültünk egy asztalhoz és semleges témákról kezdtünk el beszélgetni. Kérdezett a gyerekoromról, suli, barátok, szerelmek.
- Volt egy srác a gimiben, aki nagyon fontos volt számomra, jártunk is meg minden, de nagyon csúnya vége lett a kapcsolatunknak.- meséltem.
- Mi történt?- kérdezte aggódva.
- Ezt még nem szeretném elmesélni, ha nembaj.- néztem rá reménykedve.- Nagyon mély sebet ejtett bennem.- meg rajtam....
- Rendben, semmi baj, akkor ezek szerint még találkozni fogunk, mert kíváncsi vagyok az életedre. Nagyon titokzatos vagy.- mosolygott rám.
- Benne vagyok.- nevettem fel.
- Szereted a zenénket?- kérdezte egy kis csend után.
- Persze, nagyon. Mindig is egy őrült voltam, aki ha elindult az egyik számotok, elkezd táncolni.- nevettem.
- Ennek nagyon örülök, de nem látszol őrült rajongónak.- mosolygott rám.
- Mert ismerem a sztárok életét. Tudom mennyire nehéz az olyan rajongókkal, mint, akik a hotelek előtt állnak vagy követnek titeket. Sose voltam ilyen ember.- mondtam.
- Ez egy nagyszerű tulajdonságod. Tényleg néha nagyon zavaró tud lenni pár rajongónk.- mondta szomorúan.- És mit dolgozol, hogy ennyire ismered ezt az életet?
- Hm, dalszövegíró vagyok.- néztem rá félve. Elkerekedett a szeme.
- Nem gondoltam volna, ez csodálatos.- nézett rám kerek szemekkel. Én csak nevettem.- Kíváncsi lennék a dalaidra.
- Bocsi, de nem tudom megmutatni, mivel ezek titkosak, akik megkapják őket, azok se tudják, hogy én írtam, mivel nem tüntetem fel a nevem rajta, és a főnökömet is megkértem, hogy ne említse a nevem.
- Hű ez durva, minden dalszövegíró akarja, hogy ismerjék, de te nem. Miért?- kérdezte meglepődve.
- Nem az én világom a népszerűség.- mondtam halvány mosollyal.

---Autónál---

- Nagyon élveztem ezt a kávézást.- mondta Luke.
- Igen, én is.
- Tudom fura lesz, meg gyors, de szeretnék még találkozni. Elkérhetem a telefonszámod?- nézett rám reménykedve. Nagyon aranyos volt. Felnevettem.
- Persze.- kuncogtam, ő pedig kicsit elpirult. Iszonyat édes volt. Lediktáltam neki, én is megkaptam az övét, ezután odalépett hozzám és egy puszit adott az arcomra.-
- Remélem mihamarabb találkozunk.- mosolygott rám. Majd beült az autójába és elhajtott. Beültem én is az autóba és ahhoz a ponthoz értem, ahol megpuszilt. Belegondolva nagyon nyálas jelenet lehetett, de ezen csak mosolyogtam. Hazaindultam.

First

Bevallhatom mindenkinek, hogy a kertemben fekszik Luke Hemmings, a 5 Seconds of Summer énekes és gitárosa. Nem hittem el ezt az eseményt, pedig igazán tényszerű volt. Próbáltam felkelteni, de nem nagyon reagált semmire. Nem tudtam mit kéne még csinálnom, de nem hagyhatom itt. Kicsit megütögettem az arcát, hogy valamennyire magánál legyen, de nem nagyon fogta fel mi történik. Valahogy sikerült bemenni a házba és lefektetni a kanapémra. Rögtön visszaaludt, így csak próbáltam megkeresni, hogy vérzik e, ezért levetkőztettem. Mondhatjuk, hogy kicsit elállt a szavam, mert igazán szép, kidolgozott teste van, de most nem ez a legfontosabb. Láttam, hogy a hosszú, de nem mély vágás van a mellkasán. Hoztam a megfelelő segédeszközöket és elláttam a sebét. Ezután hoztam neki vizet és fájdalomcsillapítót, hogy mikor felkel, bevehesse. Elmentem a hálószobámba és én is álomra hajtottam a fejemet.

......

Reggel fájdalmas nyögésekre ébredtem. Valószínűleg felkelt az áldozat, ezért felvettem a köntösömet és kimentem a nappaliba. Háttal ült nekem a kanapén és épp vette be a fájdalomcsillapítót. 

- Szia, Rose vagyok- köszöntem neki. Megijedhetett, mert hirtelen rám kapta a tekintetét és furcsán nézett rám.- Jól vagy?- eközben odasétáltam hozzá.

- Szia. Én Luke. Nem igazán, nagyon fáj a vágás.- felelte eltorzult arccal.

- Elhiszem, és emlékszel bármire is? A kertemben találtam rád és behoztalak a házba és elláttam a sebed.

- Nem nagyon emlékszem. Arra igen, hogy kidobtak egy kocsiból, úgy látszik a kertedbe. Köszönöm szépen, hogy segítettél.- pislogott felém hálásan. De én csak arra tudtam koncentrálni, hogy komolyan kidobta valaki egy autóból és még bele is vágtak.

- Komolyan kidobtak egy autóból?- akadtam ki. Tágra nyíltak a szemeim.

- Igen.- húzta el a száját.- Verekedésbe keveredtem az este és elraboltak, hogy majd váltság díj reményében elengednek, de én ellenkeztem és kés volt náluk és hát a többit tudod.- hajtotta le a fejét. 

- Ez borzasztó, remélem jobban érzed magad és fel fogod jelenteni őket?- kérdeztem.

- Nem tudom még, nem akarok nagy felhajtást körülöttem, ha érted.- nézett rám. Persze, hogy értem, hiszen ő egy híres bandában játszik, napi hírek jelennek meg róluk. Nem lehet könnyű az életük.- Felhívhatnék esetleg valakit? Elvesztettem a telefonom.

- Persze.- bementem a hálóba és megkerestem a telefonom. Kivittem neki és a kezébe adtam.

- Köszönöm.- rám mosolygott. Én vissza mosolyogtam és majd elolvadtam a mosolyától. Ezután elvonult telefonálni, valószínűleg a menedzserét vagy valamelyik fiút hívta fel, hogy jöjjön érte.

-Fél óra múlva-

A fél órát, ameddig érte jött valaki, végig beszélgettük. Megtudtam róla sok mindent, amit a média által nem tudhattam. Elmondtam neki, hogy szeretem a zenéjüket és követem róluk a híreket is. Ezen nagyon meglepődött, mivel nem gondolta volna, hogy egy ilyen kiegyensúlyozott személyiség szereti az e fajta zenéket. Hirtelen csengettek, ezért az ajtóhoz mentem. Ashton Irwin állt előttem.

- Szia, az őrült haveromért jöttem.- mondta mosolyogva. 

- Szia, az őrült haverod a kanapémon ül és segítség kéne neki, mert nem nagyon tud felkelni. Gyere beljebb.- tártam szélesebbre az ajtót. Besétált a nappaliba, ahol ott volt ő. Utána mentem.

- Csá haver, mi történt veled?- kérdezte meglepődve.

- Ah majd elmesélem csak segíts felállni.- mondta kényelmetlenül. Segítettem nekik eljutni az ajtóig, ahol átadtam a teljes testsúlyt Ashtonnak. Luke még mondott pár szót.- Köszönöm Rose, hogy a gondomat viselted, remélem még találkozunk.- mondta szélesen mosolyogva.

- Szívesen, remélem én is.- nevettem fel.-  Sziasztok.- integettem utánuk

- Szia.- köszöntek el kórusban. Nehézkesen beszálltak az autóban és elhajtottak.

Furcsa volt ez az egész, kíváncsi vagyok találkozni fogunk-e.

Prológus

Lehet nem így kellett volna megoldanom ezt a problémát? De hát akkor hogyan? Ez volt életem legrosszabb napja, de kezdjük is az elején...


Az emberek jönnek, mennek, de vannak olyanok, akik az életedben maradnak és vannak, akik hirtelen érkeznek az életedbe. Ezen a bizonyos napon a legutolsó történt velem...

Az estém folyamán egy hangos csattanásra riadtam fel. Nem tudtam pontosan mi vagy ki is volt, ezért megpróbáltam megfejteni. A házban felfedező útra mentem, de azért volt nálam valami kemény tárgy, ha esetleg valaki betört volna hozzám. A házban nem találtam senkit, de ahogy kinéztem az udvarra, egy személyt fedeztem fel a füvünkön. Fogalmam sem volt, hogy mit kereshet ott, de nem mozgott, ezért kimentem hozzá. Arccal lefelé feküdt és tiszta vér volt a ruhája, de legalább lélegzett. Nem tudom, hogy az ő vére e, de nagyon megijesztett. Leguggoltam mellé és próbáltam a hátára fordítani, de nagyon nehéz volt, de valahogy sikerült. Ekkor felfedeztem, hogy egy ismert személy fekszik a kertemben, csupa véresen és nincs magánál...

Sziasztok!

Szeretnék üdvözölni mindenkit ezen a blogon. Azért kezdem el, mert a rocksztárok iránt érzett szenvedélyem hajtott erre az útra. Lehet némelyikőtök, a blogban szereplő embereket, nem fogjátok rocksztárnak tekinteni, de remélem ettől még tetszeni fog.
A blogot lehet nem tudom majd rendszerességgel kezelni, de minden tőlem telhetőt megteszek.
Remélem élvezni fogjátok
Üdv
Petra